Tegnap (2012.júlis 22-én) edzés helyett edzőmeccset játszottunk az ifivel. Egy picit izgultam, hogy nem lesz 22 játékos, de tévedtem, még cserék is voltak. Sőt! 3 új – mint később a mérkőzés során kiderült – „csiszolatlan gyémánt” érkezett hozzánk. (Ügyesek voltak, de még be kell illeszkedniük a csapatba, és az állóképességükön is javítani kell.) A keretünk immár 20 főre (!) nőtt. MOST MÁR TÉNYLEG BAJBAN LESZEK, hogy kit rakok be a kezdő csapatba? 
Mielőtt válaszolnék a kérdésre, hadd tegyek egy kis kitérőt!
Az edzői filozófiám szerint fontos két szempont – a játékkészség szintje és az edzésre illetve mérkőzésre járás gyakorisága – alapján 4 csoportra szoktam osztani a játékoskeret tisztelt tagjait. (Az egyértelműség kedvéért a játékkészségen egy játékos technikai-taktikai készségszintjét, játékügyességét, vagyis az adott játékhelyzetben hozott döntések eredményességét, és ebből következően a csapatjáték nívóját értem. A magas játékkészségű játékost: KÉPZETT-nek, az alacsony játékkészségű játékost: KÉPZETLEN-nek hívom.)
Ez alapján a 4 csoportot a következő módon jellemezhetem:
„A” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETTEK ÉS RENDSZERESEN JÁRNAK EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Ebben az osztályban adottságaik és edzettségi szintjük általában magas teljesítményt eredményez. Ők a csapat húzóemberei, többnyire erős jellemű fickók. Ők az edzők támaszai, a „nehéztüzérek”.
(Elnök Úr! Hova rejtetted ezeket a fiúkat? )
„B” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETTEK, DE NEM JÁRNAK RENDSZERESEN EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Ők az „egyfélidős” játékosok, akiknek adottságaik nagyon jók, de az edzéshiány miatt a játékaktivitásuk (erejük, motivációs bázisuk) a játékidő múlásával általában egyre inkább lecsökken. Ennek mértéke függ: az ellenfél játékerejétől, a mérkőzés pillanatnyi eredményétől, a környezeti hatásoktól(időjárástól, a pálya talajától stb.) és a számukra fontos szurkolók (barátnő) jelenlététől, viselkedésétől. Ők azok, akik egy idő után hajlamosak szidni a „mindig” hibázó játékostársakat, az őket „szabálytalanul” szerelő ellenfelet és a „mindig” ellenük ítélő játékvezetőt. (A csapatot rosszul összeállító és cserélő edzőt is szokták? Arra nem emlékszem. ) Többször előfordul, hogy a vesztes mérkőzés után megsértődnek, és nem jönnek el a következő meccsre.
„C” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETLENEK, DE RENDSZERESEN JÁRNAK EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Ők azok, akik mindent megtesznek a pályán, védekezésben csúsznak-másznak, ütköznek, de támadásban mindig becsúszik egy-egy fránya hiba. Ráadásul, ha gyors játékosról van szó, akkor a támadások befejezése sokszor nagyon „látványosra” szokott sikerülni. Ők az edzők „gyalogsága”.
„D” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETLENEK ÉS RÁADÁSUL NEM JÁRNAK RENDSZERESEN EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Viszont az pozitív, hogy van érvényes igazolásuk!
Hogyan kell bánni ezekkel a fiúkkal?
Az „A” csoportbeli fiúk esetén: ha idegenlégiósok, akkor az amatőr szerződés aláíratása után (nehogy félévkor lelépjen egy többet ígérő egyesülethez) rendszeresen kell fizetni a kialkudott költségtérítést. Ha helybeliek, akkor meg kell becsülni őket.
Ha a helyi közösséghez erős kapcsolat fűzi őket, akkor feladatokat kell adni nekik, be kell vonni őket az egyesület felelősségteljes munkájába. Ha a kapcsolata gyenge az adott közösséggel, akkor – sajnos – őket is anyagilag kell motiválni, mert le fognak lépni azzal a címszóval, hogy „nem becsülték meg őket”.
Sajnos az ilyen típusú srácok, ha alacsony fizetést kapnak a munkahelyükön, a labdarúgást másodállásnak fogják fel, zsoldosokká válnak. Ha már a „B” kategóriába „kopnak le”, csak akkor térnek vissza nevelő egyesületükhöz vagy lakhelyük focicsapatához ingyen és bérmentve.
Ha komolyabb célt akar elérni egy csapat (pl.: a bajnoki címet), akkor bizony min. 7-8 ilyen típusú játékosra van szükség, meg egy fociőrült milliomos szponzorra.
MI VÁRJUK A SZPONZOROKAT! Így van, Elnök Úr?
A „B” csoportbeli fiúk esetén: – függetlenül attól, hogy idegenlégiósok vagy helyiek, – ha szűk a keret, akkor sajnos meg kell alkudni velük, de csak a teljesítményük alapján szabad „támogatni” őket.
Fontos, hogy mikor történik a cseréjük! Ha nincs helyettük minőségi csere, akkor a pályán érdemes hagyni őket, mert a jó a lövő technikájuk miatt egy jó helyről elvégzett szabadrúgással el tudják dönteni a meccset. Viszont ha már nagyon „zizik”, akkor gyorsan le kell cserélni őket, mert nagy valószínűséggel lapot fognak kapni. Dicsérettel, biztatással még játékban lehet tartani őket egy ideig.
Már megtanultam, hogy nem szabad könyörögni senkinek, hogy jöjjön el játszani, még akkor sem, jó adottságai vannak. Egyszer érdemes leülni vele elbeszélgetni az elnökkel és a csapatkapitánnyal együtt, de csak egyszer! 
A „C” csoportbeli fiúk esetén: ha idegenlégiósok, akkor meg kell alkudni velük, de csak a teljesítményük alapján szabad „támogatni” őket. Ha helyiek, akkor szintén nagyon fontos a megbecsülés, odafigyelés, dicséret. Őket célszerű a mérkőzés alatt folyamatosan irányítani, segíteni a döntésekben, a játékhelyzetek megoldásában.
A „D” csoportbeli fiúk esetén: ha a keret teljes, akkor „meg kell köszönni” az addigi „segítséget”. Ha nagyon szűk a keret, akkor is elzavarom az ilyen embereket, inkább egy tehetséges serdülőjátékost játszatok.
TEHÁT A VÁLASZT a „Most már tényleg bajban leszek, hogy kit rakok be a kezdő csapatba?” KÉRDÉSEMRE a játékosaim fogják megadni, méghozzá az elkövetkezendő időszakban nyújtott teljesítményükkel, szorgalmukkal.
„Ha játékos vagy, mond: TE MELYIK CSOPORTBA TARTOZOL?”
Ui.: Sok boldogságot, Ádám! És fiúk ne igyatok olyan sokat a lagziban! Holnap meccs van!
