Az elmúlt hétvégén a Felsőrajk (7. hely → 8. hely) – Söjtör (13. hely → 10. hely) megyei II. osztályú meccset néztem meg. Váltakozó iramú, gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést láthattak a szurkolók. A találkozón – a mérkőzés történéseit objektíven végiggondolva – megérdemelt 3:1-es vendéggyőzelem született. De nézzük sorba a történéseket!

Erre a mérkőzésre úgy mentem ki, hogy a játékvezetők ténykedését (a játékosokkal, szurkolókkal való kommunikációjukat, a játék kimenetelét befolyásoló döntéseiket) fogom figyelni, illetve azt, hogy milyen módon tudja a játékosok viselkedése, szövegelése befolyásolni a játékvezetők ítélethozatalait.

Őszintén meg kell vallanom, hogy a játékvezetés összességében magasabb színvonalú volt, mint a játék. Az asszisztensek, partjelzők szinte hibátlanul – a szurkolók előtt „észrevétlenül” – lengettek, ugyanis nem szidták őket. A vezetőbíró szemmel láthatóan megpróbálta lapok nélkül levezetni a mérkőzést, de így is 2 sárgalapot és 1 piros lapot osztott ki teljesen jogosan. A hibája is az volt, hogy több szituációban is „elfelejtett”sárgalapot felmutatni. Egy-kétszer a szurkolók kritizálták ténykedését, de ez alapvetően nem befolyásolta későbbi döntéseit. Sőt volt mersze 1:1-es állásnál a 2. félidő közepén a hazaiak játékosát szövegeléséért kiállítani. Szerintem, szintén jogosan.

IGAZÁBÓL AMI TANULSÁGGAL SZOLGÁLHAT, AZ A HAZAI KIÁLLÍTOTT JÁTÉKOS VISELKEDÉSE. „Lehet-e edzés nélkül bajnokságot nyerni?” című blogomban már foglalkoztam a felsőrajki csapattal, amely akkor még az első helyen tanyázott. (E mérkőzés után a 8. helyre csúsztak vissza.) 

Ma már a válasz egyértelmű: NEM. 

Sajnos az első félidő lendületes játéka után a hazai csapat újra elfáradt a második játékrészben. Kevesebbet mozogtak, sorra rossz döntéseket hoztak, egyre több technikai hiba csúszott be az összjátékukban, a támadások befejezésénél. Jöttek a gólhelyzetek, és „el is mentek”. Aztán a 2. félidő elején kimaradt egy hazai ziccer, 6 méterről a kapusba lőtte a felsőrajki csatár a labdát, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellentámadásból az ellenfél kiegyenlített. Aztán újabb hazai helyzet során elpattant a csatártól a labda, akivel a védő szabályosan ütközött. A felsőrajki támadó ahelyett, hogy a labda után lépett volna, eldobta magát. A játékvezető természetesen nem adta meg a büntetőt. Erre a játékos magából teljesen kikelve elkezdte szidni a döntéshozót, aki e viselkedést látva és hallva beküldte az öltözőbe a magáról megfeledkezett játékost. Ezután már csak az volt kérdés, hogy az ellenfél hány gólt rúg a mérkőzés hajrájában.

Ez a viselkedés sajnos nem egyedi a megyei bajnokságban. Sajnálatos módon sok olyan játékos van, aki sokszor nem bír az idegeivel, nem tudja elviselni a számára kedvezőtlen eseményeket, döntéseket. Egyből agresszív lesz: szidja az ellenfelet, saját játékostársát, a játékvezetőt, kiszól a szurkolóknak, köpköd, különböző testrészeit mutogatja. Legrosszabb esetben tettlegességig fajul a helyzet. Egyszerűen nem tudják megérteni azt, hogy ha a játékvezető sípjába fújt, és jelezte, hogy mi fog történni, akkor egy dühös játékos „kedves” szavai hatására nem fogja visszavonni a döntését.

Többször is megkérdeztem az ilyen játékosokat, hogy miért reklamálnak folyamatosan. Azt mondták, hogy azokban a játékhelyzetekben mindig igazuk volt, és legközelebb – hasonló helyzetben – majd a játékvezető (lelkifurdalás miatt) számukra kedvező ítéletet fog hozni.

Ennek a viselkedésfajtának a pályán való megjelenése a fáradtsággal egyenesen arányos. Ezért nagyon figyelni kell az edzőnek, ha ilyen típusú, jó képességű játékosa van, akkor látva a „közelgő vihar jeleit”, célszerű lecserélni, függetlenül attól, hogy „benne marad egy-két gól”.

Sajnos nekem is volt ilyen típusú játékosom. Nem is olyan régen!  Két meccsem is volt az idei bajnokságban, ahol kevesebben fejeztük be a mérkőzést. És természetesen ez a létszámhátrány jelentősen befolyásolta a végeredményt. Az idei utolsó meccsemen pedig, mikor a félidőben lecseréltem a kiváló képességű, de  „karatéra hajlamos” játékosomat, akkor meg volt sértődve. (A következő mérkőzésen, amikor már nem én voltam az edző, ki is állítatta magát.)

Ha ezt a blogot egy játékos olvassa, akkor ő pedig azt mondhatja, hogy ismer több olyan edzőt is, aki szintén nem irodalmi módon fejezi a játékvezetők iránti vonzalmát., főleg egy igazságtalannak vélt ítélet után. Csak a közlönyöket kell megnézni, hogy XY edzőt már a pályafutása során hányszor tiltották el a kispadtól.

VAJON AKKOR KINEK JÁR AZ A BIZONYOS SZEMÜVEG? SZEMÜVEGET CSAK A BÍRÓNAK?