Tegnap lejátszottuk az első bajnoki mérkőzésünket: KIKAPTUNK. Itt elvileg be is fejezhetném a blogomat, hiszen a fociban is, mint sok más helyen, csak a pontok, a gólok, az eredmény számít, a magyarázat nem különösebben. Viszont írtam már arról a fontos tényről is, hogy tanulni csak a hibákból lehet. Hát hibáztunk egy-két dolgot! 

Múltkor említettem, hogy az „álom 20-as” keretünk gyorsan és szinte észrevétlenül lecsökkent 16 főre. Ebből a 16 főből két ember még arra sem vette a fáradtságot, hogy telefonáljon, hogy nem jön el a bajnoki mérkőzésre. Sőt, el sem lehetett őket érni! Igen, EZ A MEGYEI FOCI! Büntessem meg őket? Hogyan? Hiszen nem is találkozom velük! Woodoo varázslattal?! 

Sajnos ilyen szinten nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, amit első felindulásomban tennék, hogy elzavarom őket. Egy nagyobb létszámú, szorgalmas játékoskeret esetén meg lehetne csinálni, de gondolni kell a jövőre is. Mi van, ha található még pár hozzájuk hasonló  „lappangó tehetség” a játékosállományban, akkor szép lassan el kellene küldenem a fél csapatot? Nálam első az elbeszélgetés, a második alkalom után viszont NINCS BOCSÁNAT! Tudomásul kell venni az ilyen játékosnak, hogy az ilyen tettel megsért engem, megsérti a csapatot, megsérti a gelsei fociközösséget (vezetőket, szponzorokat, szurkolókat). Viszont, ha még egyszer elköveti ugyanazt a hibát, akkor azt már tudatosan teszi, és az ilyen szintű sérelmet, pimaszságot már nem szabad eltűrni!

Természetesen változtatnom kellett az eltervezett kezdő csapaton a hiányzások miatt, de nem estünk kétségbe, csak egy picit voltam mérges. Az erős ellenfél ellen, ráadásul idegenben célszerű volt, hogy a héten gyakorolt játékrendszert alkalmazzuk.

VÉDEKEZÉSBEN EGÉSZ ÜGYESEK VOLTAK A FIÚK. Sajnos az első félidő hajrájában egyszer hibáztak hátul, és az ellenfél meg is büntetett bennünket. A második félidőben gyakorlatilag nem volt érdemleges helyzete az ellenfélnek.

TÁMADÁSBAN VISZONT VAN MIT JAVULNUNK! Az első félidőben kétszer nyílt lehetőség a gólszerzésre, de elkapkodták a játékosaim a befejezést. A  második félidőben sokkal nagyobb helyzetek maradtak ki. Kétszer vezettük rá a labdát a kapusra, volt egy ígéretes fejesünk, de az rivális csapat hálóőre jó napot fogott ki. Talán erővel jobban bírtuk a meccs hajráját, mint az ellenfél, de gólt nem sikerült szereznünk. És a végén említem meg (HALKAN!J), hogy egy szabályos 11-esünket nem adott meg a játékvezető. (Sőt az ellenfélnek sem, de mivel annak a helyzetnek a folytatásaként az ellenfél támadója eszmélt először, és a kapuba gurította a labdát, végül is őket nem érte hátrány. Ezzel a góllal nyertek.)

Pszichológiában ismert tény, hogy ha valaki a célját csak egy nagyon pici dolog miatt nem tudta megvalósítani (a problémát megoldani), az általában mérgesebb, frusztráltabb lesz, mint aki mindvégig nagyon messze volt a célja elérésétől. Az az ember, aki csak egy fél perccel kési le a buszát, az sokkal dühösebb lesz, mint aki fél órával.

"HÁT MI LÁTTUK AZ ELMENŐ BUSZ HÁTULJÁT!"