Hétvégén egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Bár győztünk 4:2-re, de nem voltam elégedett a fiúk játékával. Úgy néz ki, hogy elérkeztünk a teljesítőképességünk határához. Ez azt jelenti, hogy a hozzánk megközelítőleg hasonló tudással, kondícióval rendelkező játékosokból álló csapattal szemben olyan hibák jöttek elő, amelyeket edzések és a könnyebb mérkőzések során megbeszéltünk, letisztáztunk. Ezek a hibák elsősorban nem technikai és kondícionális okok miatt jelentkeztek, hanem a dekoncentrált viselkedés és a taktikai hiányosságok termékei voltak. Magyarul: a játékosok rosszul döntöttek bizonyos játékhelyzetekben. Ha ezeket a problémákat, bizonyos időn belül -, amíg nem találkozunk újra hasonló erősségű csapattal, - nem tudjuk megoldani, akkor nehezen tudjuk majd teljesíteni a kitűzött célt: a dobogós helyezést!
MELYEK EZEK A HIBÁK?
(1.) A hátsó vonalban labdát birtokló játékos (védő) nem cselezhet, csellel nem hozhatja ki a védő zónából a labdát! (Hiszen labdavesztés esetén az ellenfél közvetlenül kapura törhet.) A cselezés helyett a pontos mélységi passz után üres területbe való beindulás, illetve egy középpályással való kényszertőzés lehet a célravezetőbb megoldás.
(2.) Test-test elleni labdaszerzés után a labdát minél gyorsabban egy nyílt figyelmű (a pályát belátó), az ellenféltől távolabb helyezkedő társnak kell passzolni. (Hiszen az ellenfélnek lehetősége van visszatámadással megszereznie a labdát.) Ha nincs ilyen játékostárs, akkor a csatárok felé irányuló mélységi keresztkiemelés lehet a legbiztonságosabb megoldás. A kapusnak csak akkor szabad visszapasszolni a labdát, ha a pálya talaja kiváló minőségű és az ellenfél játékosai legalább 12-15 méterre vannak tőle. (Így elég ideje van a kapusnak egy kicsit rossz átvétel esetén is a labdát megjátszania.)
(3.) Labdavesztés esetén egyből vissza kell támadni addig, amíg az ellenfél szűk figyelmű (pl.: hátrafelé vezeti a labdát), vagy nem passzolja le egy távolabb helyezkedő, nyílt figyelmű társának. Nem szabad esztelenül 2:1 elleni helyzetbe letámadni!
(4.) Lehetőleg minél gyorsabban jusson fel a labda a szélső sávban a támadó zónába a labda. Nem szabad a sokpasszos játékot erőltetni a középpályán, mert nagy valószínűséggel labdavesztés történik a technikai hiányosságok miatt.
(5.) Nem szeretnék a védő és a középső zónában egyérintős, „körömpasszos” játékot, külsővel lepörgetett átadásokat látni! A játék két-három érintővel történjen, kemény felpasszokkal. Inkább hosszú legyen a kemény mélységi átadás, mint a gyenge passzból lekontrázzanak bennünket.
(6.) A szélen vezetett támadások gyors labdavezetéssel történjenek. A felnézéskor – a beadás előtt – ne lassítson le a játékos! Ne engedje a labdát az alapvonal felé gurulni a labdát a szélső, hanem addig törjön befelé, a kapu felé, amíg tud. Egy játékos helyezkedjen a beadásra, a másik pedig a visszapaszra! A beadás lehetőleg az alapvonalhoz minél közelebb történjen, így jobb szögben érkezik a labda a befejező emberek felé.
(7.) A középső zónában történő szabadrúgásokat minél gyorsabban kell elvégezni. Legyen a leshatáron helyezkedő, gyors beindulásra kész játékos. (A szabadrúgásoknál általában rendezetlen a védelem. Ezt kell kihasználni a gyors végrehajtással.) Utálom, ha ilyenkor a fél csapat 2-3 perc alatt feláll a 16-os vonalára, és az egyik ember felíveli a labdát. Ilyenkor az ellenfél kontrái rendkívül veszélyesek, főleg akkor, ha a jó fejelő védők is elöl vannak!
(8.) A tengelyben (a középső sávban) vezetett támadásoknál ne csak beinduló, hanem visszalépő, segítő játékosok is legyenek! Az ékek kifelé mozogjanak, területet nyissanak, vagy visszalépve segítsenek a labdát vezető társuknak.
Első nekibuzdulásomra ennyi meghatározó, fontos hiba jutott eszembe a hétvégi meccsre visszaemlékezve. Remélem, a következőkben ezeken tudunk javítani.
Hajrá Hali! 
