„Most már NEM LEHET KIFOGÁS AZ, HOGY NEHÉZ ELLENFELÜNK LESZ. A nehézséget az jelenti, hogy most már nem lehet hárítani semmit a körülményekre (ellenfélre, játékvezetőre, talajra stb.). SAJÁT MAGUNKAT KELL LEGYŐZNI!” – ezt írtam az utolsó blogomban.

Sajnos NEM SIKERÜLT LEGYŐZNI SE MAGUNKAT, SE AZ ELLENFELET. Döntetlent játszottunk. Az első félidőben az ellenfél volt veszélyesebb, a második részben viszont mi nyomtunk, de nem sikerült túllépni az árnyékunkon. A vezető gólt szép akcióból szereztük, viszont a kapott gólnál többen is nagyot hibáztak. Utána már szerencsénk sem volt, a kapufáról kifelé pattant a lövésünk.

A tények:

• 4 mérkőzés után 1 döntetlennel, 3 vereséggel, 2 lőtt és 10 kapott góllal a 15. helyen áll a csapat.
• A három csapat, aki legyőzött bennünket az 1., a 3. és a 4. helyen áll.
• Kétszer játszottunk emberhátrányban két felelőtlen tettet követő kiállítás miatt.
• A kiállítások akkor történtek, amikor még szoros volt az eredmény.

Kérdések:

• Nem volt szerencsénk?
• A csapat nem volt elég felkészült?
• Képességbeli problémák voltak?
• Nem tudtam kihozni a maximumot a játékosokból?
• Rosszul állítottam össze a csapatot?
• Rosszul cseréltem?

AZ EGYESÜLET ELNÖKSÉGE VÁLASZOLT: MEGKÖSZÖNTÉK A MUNKÁMAT. 

Ilyenkor mit lehet reagálni? Ilyen az edzői sors. Ha eredménytelen a csapat, váltani kell. Az eredménytelenség az én felelősségem is! Ha figyelmesen olvastátok az írásaimat, akkor bizonyára emlékeztek rá, hogy az első blogomban már megmondtam, ÉN – bizonyos szempontból – ROSSZ EDZŐNEK TARTOM MAGAM. 

UI.: "Gelsei fiúk, bárki legyen az edzőtök, SOK SIKERT KÍVÁNOK! "